Kunmadaras varázsa: Amikor már feladnád a versenyt de a versenyzőtársaid a segítségedre sietnek… (Képekkel, videókkal)

Számtalanszor leírtuk és elmondtuk már az elmúlt évek során: a kunmadarasi versenypályának különleges varázsa van ami nem csak a pályán, hanem magán a közösségen is múlik és egyedi élményt nyújthat.

Az első

Az elmúlt héten elrajtolt a várva várt – jelenleg nézők nélküli zárt kapus – kupasorozat a Kisúji Autó MSE szervezésében a kunmadarasi katonai laktanya területén amely szép számmal vonzotta a versenyzőket.

A három körös, idő elleni küzdelem pedig nem csak a gyorsaságról és ügyességről szólt most sem, hiszen bőven akadt a technikai versenyhez hűen a legkülönfélébb műszaki problémák megoldásáig kihívás. Akadt akinek a motor mondta fel a szolgálatot, akadt akinek a futómű problémája jelentett kihívást és volt amikor a váltó mondta be az unalmast. Mindezek mellé pedig az árkos-bokros részek is tartogattak eseményeket egy tetős borulással együtt.

Hirdetés*

A reggeli depó pillanatai

 

A varázs amit egyszer meg kell tapasztalnod

A versenyzőtársak pedig ahol tudtak, ott segítettek a műszaki problémákkal küzdő társaikon.

Itt mindegy a márka, ha másnak van olyan alkatrésze ami éppen neked kell, azzal bizony segíteni fog… – említettük már számtalanszor az összetartó közösségről ami itt található.

Micskó Domi a dobogón élete első kunmadarasi megmérettetésén.

 

A díjkiosztó összefoglaló pillanatait mozin is megnézheted:

 

A versenyről készült videós összefoglalónkat itt nézheted meg bő 10 percben:

A következő versenyre már akár nézők is mehetnek majd május kilencedikén ha a vírushelyzet miatti korlátozásokon enyhítenek.

 

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: