Fotó: internet (A kép illusztráció.)

Míg az apa a rácsok mögött volt, addig a nagypapa 15 milliót kínált a menyének az unokáiért

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetés hatósági eljárásban bűntette miatt emelt vádat egy 62 éves férfi ellen a Nyíregyházi Törvényszéken.

A Központi Nyomozó Főügyészség által 2021. április 19-én kiadott sajtóközlemény az alábbiakat tartalmazza:

A vádirat lényege szerint a nagyszülők 2019 elejéig egy háztartásban éltek szabolcsi otthonukban fiukkal, annak feleségével és két kiskorú unokájukkal.

Az apa 2019 márciusától szabadságvesztés büntetést kezdett tölteni, majd az anya novemberben két gyermekével elköltözött a közös otthonból, amit a nagyszülők sérelmeztek, mivel ők szerették volna a gyermekeket nevelni.

A nagymama november végén a nagyszülői kapcsolattartás szabályozása iránt kérelmet terjesztett elő, amelyben minden héten két napra, minden második hétvégére, illetve az iskolai szünetek időtartamának felére kérte a kapcsolattartás jogának biztosítását.

 

Hirdetés*

Ugyanezen a napon az édesapa képviseletében eljáró ügyvéd is kérelmet terjesztett elő a szülői felügyeleti jog szabályozása és kapcsolattartás körében, kérve a közös szülői felügyelet megállapítását azzal, hogy a gyermekek tartózkodási helyeként az apai nagyszülők lakóhelyét jelöljék meg. Másodlagosan azt kérte, hogy a gyámügyi hatóság a szülők felügyeleti jogát szüneteltesse és nevezze ki gyámul a nagymamát, harmadlagosan pedig azt, hogy a hatóság biztosítsa az apai nagyszülők részére a kapcsolattartást a nagymama által előterjesztett kérelemnek megfelelően.

A kérelmek alapján közigazgatási hatósági eljárás indult, amelyről a hatóság értesítést, valamint 2019. december 18. napjára szóló idézést bocsátott ki az anya és a nagymama részére.

2019 december elején, a nagymama telefonon találkozót kért a menyétől, amely másnapi találkozón a nagypapa 15.000.000 forintot ígért az anyának azért, hogy a megindult hatósági eljárásban nyilatkozzon úgy, hogy lemond a gyermekek szülői felügyeletének és nevelésének jogáról a nagyszülők javára.

A gyermekek édesanyja az ajánlatot visszautasította – közölték.

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: