Fotó: Rendőrség

Rablás miatt tartóztattak le két abádszalóki férfit

A Tiszafüredi Járási Ügyészség indítványt tett két abádszalóki férfi letartóztatására rablás bűntette miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 38 éves férfi és 30 éves elkövetőtársa 2021. április 24-én kora este, Abádszalókon, a kerítésen átmászva bement egy ház udvarára. Az ingatlan tulajdonosa éppen a teraszon tartózkodott, így észrevette a két helybéli férfit és kérdőre vonta őket, hogy mit keresnek a portáján. Erre az idősebb férfi olyan erővel vágta ököllel halántékon a házigazdát, hogy az ütés erejétől elesett. Majd az erőfölényben lévő támadók karon ragadva berángatták a házba és az ágyra lökték a sértettet. Ezután az idősebb férfi felforgatta a házat, pénz után kutatott, amíg társa szemmel tartotta a sértettet. Az értékek után kutakodó férfi egy fadobozból kivett 70.000 forintot, és a sértett konyhában levetett kabátjából is elvett 10.000 forintot. Ezt követően a támadók zsákmányukkal együtt távoztak az ingatlanból.

 

 

A járási ügyészség azért indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását, mert fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábon hagyásuk esetén elrejtőznének a hatóság elől, és ezzel kivonnák magukat a felelősségre vonás alól, illetőleg tartani kell attól is, hogy újabb hasonló bűncselekményt kísérelnének meg.

 

A nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával, ezért elrendelte mindkét férfi letartóztatását.

 

A gyanúsítottak tudomásul vették a nyomozási bíró döntését. A végzés azonban nem végleges, mert a védők még nem nyilatkoztak, hogy kívánnak-e jogorvoslattal élni az ügyben – közölte Vidék.MA hírportálunkkal a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 2021. április 28-án, szerdán a bűncselekmény újabb fejleményeit.

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: