Eger-Ózd-rali – Esős időben, nézők előtt versenyezhet a több mint 200 autót felvonultató mezőny

Nézők jelenlétében rendezik meg a Mercarius rali országos bajnokság idei szezonjának második futamát a hét végén Egerben és Ózdon, a versenyre több mint 200 páros adta le a nevezését.

 

Az eseménynek először ad otthont közösen a két település, amely korábban külön-külön már többször volt házigazdája országos bajnoki fordulónak. A koronavírus-járvány több mint egy évvel ezelőtti kitörése óta első alkalommal rendeznek háromnapos viadalt az ob-n, a pénteki prológra Ózdon kerül sor, szombaton a város környékén versenyez a mezőny, amely aztán vasárnap Eger térségében folytatja a száguldást, az ünnepélyes eredményhirdetés pedig a Dobó téren lesz majd.

“A jelenlegi törvényi szabályozás szerint védettségi igazolvánnyal, vagy oltási igazolással látogatható lesz a verseny. Nagyon várjuk már, hogy a közönség visszatérhessen a pályák szélére, és reményeink szerint ismét több tízezren tekintik majd meg a versenyt a helyszínen”

– mondta Adamovits Márk főszervező. Hozzátette, az indulók létszáma alapján is érzékelhető, hogy a korlátozások enyhítésével az érdeklődés is megnőtt az ob-futamok iránt.

A versenyen az idénynyitó Boldogkő-ralihoz hasonlóan ismét rajthoz áll a Citroen Rally Team Hungary színeiben a norvég Mads Östberg, Torstein Eriksen duó, amely címvédő a világbajnokság WRC2-es kategóriájában. Ugyanennek a géposztálynak a 2018-as vb-győztese, a cseh Jan Kopecky szintén indul, mégpedig egy Skoda Fabia Rally2 EVO volánja mögött, oldalán Jan Hlousek honfitárs-navigátorával.

 

Hirdetés*

A hazai élmenők közül ott lesz a viadalon többek között a magyar bajnoki címvédő Hadik András, Kertész Krisztián páros (Ford Fiesta R5), a tavaly abszolútban második Turán Frigyes, Bagaméri László kettős (Next Auto Polo R5), a Velenczei Ádám, Bacigal Igor duó (Skoda Fabia R5), de rajthoz áll a négyszeres abszolút bajnok Kazár Miklós is egy Mitsubishi Lancerrel.

“A pandémiás időszak miatt régóta nem rendeztek ilyen hosszú futamot a magyar bajnokságban, mindenki nagyon várta már, hogy visszatérjenek a régi ralis idők”

– mondta Turán, hozzátéve, a verseny különlegességét többek között az adja, hogy egyszerre két házigazdája is lesz az eseménynek.

“Most is próbálunk maximálisan felkészülni és mindent beleadni, hogy sikeres hétvégét zárjunk. Pozitívan állunk a versenyhez, a céljaink nem változtak, szeretnénk kiadni magunkból a maximumot és jó eredménnyel zárni a szezon második futamát” – jelentette ki a Shell Helix Ultra csapatának versenyzője.

 

Az Eger-Ózd rali teljes versenytávja 170 kilométer, a pénteki prológ után (1,2 km) szombaton Ózd környékén hat gyorsasági szakaszra (90 km) kerül sor, vasárnap pedig Eger térségében nyolc szakaszt (78,7 km) rendeznek meg.

 

(Képünk illusztráció.)

MTI

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: