Fotó: Rendőrség

Kisújszállás – Frontálisan ütközött az ittasan motorozó helyi férfi aki ellen vádat emeltek (Ügyészségi közlemény)

A Karcagi Járási Ügyészség vádat emelt egy 58 éves kisújszállási férfi ellen ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt.

A vádirat szerint a férfi 2021. március 26-án délelőtt, Kisújszállás lakott területén, motorkerékpárral közlekedett, annak ellenére, hogy a járművezetés megkezdése előtt szeszesitalt fogyasztott. A Széchenyi utcán, az Arany János utca irányába haladt, amikor ittassága folytán, forgalmi ok nélkül áttért a szemközti sávba, s ott frontálisan összeütközött a vele szemben, szabályosan haladó tehergépkocsival.

 

Hirdetés*

A motoros az ütközés következtében 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

A motorban 200.000 forint, a tehergépkocsiban pedig 50.000 forint anyagi kár keletkezett.

Fotó: Rendőrség

 

A járási ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzéses eljárás keretében pénzbüntetést szabjon ki a vádlottal szemben, és határozott időre tiltsa el őt a közúti járművezetéstől.

Az ügyben első fokon a Karcagi Járásbíróság fog dönteni – közölte Vidék.MA hírportálunkkal a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 2021. május 18-án az eset legfrissebb híreit.

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: