Fotó: internet

Labdarúgásra hivatkozva a szülőket megtévesztve nyerészkedett egy testnevelő tanár (Vádemelés)

50 rendbeli csalás bűntette miatt emeltek vádat egy testnevelő tanár ellen, aki a labdarúgó szövetség által szervezett ingyenes utánpótlás programban való részvételért saját magának pénzt kért a szülőktől.

A vádlott egy kaposvári általános iskola testnevelő tanára

A labdarúgó szövetség utánpótlás intézményi programot indított, amely kifejezetten a köznevelési intézmények tanulói számára szervezett labdarúgó program. A szövetség minden évben együttműködési megállapodást kötött a kaposvári általános iskolával, ahol a vádlott dolgozott.

A megállapodás alapján az iskola vállalta, hogy sportcsoportonként heti kétszer egy órában biztosítja a gyerekek rendszeres, szakszerű foglalkozását. A megbízási szerződés alapján a szövetség a feladatok ellátásához a sportvezetőknek tiszteletdíjat biztosított, ugyanakkor a tanulóknak semmiféle tagdíjat nem kellett fizetni.

 

Hirdetés*

 

A labdarúgó szövetség minden évben sportcsoport vezető megbízási szerződést kötött a vádlottal, aki az iskolában a sportcsoport vezetői feladatokat ellátta. Mindezért a labdarúgó szövetségtől megbízási díjat vett fel.

Annak ellenére, hogy a programban való részvétel a tanulók számára ingyenes volt, tagdíjat nem kellett fizetniük, a vádlott 2014. évtől 2020. évig minden évben küldött egy tájékoztatót a programban résztvevő tanulók szüleinek, melyben arról értesítette őket, hogy a programban való részvétel havi befizetést jelent a tanulók részére.

 

Hirdetés*

A vádlott kezdetben havi 2.500 Ft-ot, a későbbiekben havi 3.000, 3.500 és 4.000 Ft-ot szedett be a tanulóktól a programban való részvétel díjaként.

A vádlott a programban résztvevő tanulókat, illetve szüleiket nem tájékoztatta arról, hogy a részvétel egyébként ingyenes.

A testnevelő tanár 2014. évtől kezdve összesen több mint 2.000.000 Ft-ot vett át jogosulatlanul a programban résztvevő tanulók szüleitől.

A vádlott cselekménye 50 rendbeli csalás bűncselekményének a megállapítására alkalmas.

 

 

Forrás: Baranya Megyei Főügyészség sajtóközleménye

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: