MRT: Bár a technika bepróbálkozik, mi azért sem adjuk fel! (Videóval)

A Micsi Racing Team-et (MRT)  néhány hónappal korábban már bemutattuk. Az újonnan alakult csapatnak azóta számtalan kakucsi edzés és eddig három kunmadarasi élmény van a háta mögött. Míg Micskó Domi szépen futja a köröket 8 évesen és láthatóan kezd összeszokni a C2-vel, addig a csapat többi versenyzőjének nem ennyire egyszerű a helyzete. A csapatvezetőt kérdeztük az MRT aktuális helyzetéről még a verseny reggelén.

Kihívásokkal szép az élet, de ennyi azért túlzás

Egy régi versenyzőnek is, de egy újonnan alakult csapatnak a bátorító szavak pláne jól jönnek. Most erre van szüksége az MRT-nek, hiszen a csapatvezetőt Micsit kérdezve a technikai gyermekbetegségek leküzdése – mint kihívások jelentős többsége – után már a fejlődésre szeretnének koncentrálni.

Micsi elmondta, hogy a kemény téli időszak után továbbra is a tavaly célul kitűzött terveikre szeretnének koncentrálni, de valahogy Gulyás Petiék alatt nem igazán akar a technika összeállni, még 1-2 gyerekbetegséggel küzdenek. A sorozatos megpróbáltatások sok energiát felemésztettek, és a fejlődésre fókuszálva jól jönne a csapat mellett álló szurkolók pozitív visszajelzése mellett ha az idő elleni küzdelemben is feltudják venni a versenyt.

Fő a pozitív hozzáállás!

Az élet már sokszor bizonyította és bízni kell benne, hogy a kezdeti időszak megpróbáltatásai után – inkább előbb mint utóbb – a másodosztályba való felkerüléssel egy újabb célt tudnak majd kipipálni. Addig viszont szükség van a pozitív támogatásra ugyanúgy a legfiatalabb versenyzőnek Dominak, ahogy a csapatvezetőnek és a teljes csapatnak. Nyártól pedig jöhetnek az eredmények!

Addig is maradnak az edzések, a technika-versenyző összecsiszolódása és a technika nyüstölése annak ellenére is, hogyha a versenynap reggelén remélt lépcsőfok meglépése nem is úgy jött össze…

Érdemes megnézni a Kunmadarason készült beszámolót:

 

A díjkiosztón pedig Domi is kupát érdemelt:

 

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: