Fotó: Rendőrség

A román rendszámú autóban 10 illegális migráns zsúfolódott össze (Egészen Győrig jutottak)

A rendőrök két embercsempésszel és tíz illegális migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

A rendőrök – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján – 2021. június 8-án 4 óra 35 perckor, egy román rendszámú személygépkocsit ellenőriztek az M1-es autópálya 106. kilométerszelvényében, Győr térségében. A járművel közlekedő román sofőrön és szintén román társán kívül a gépkocsiban tíz – magukat bangladesi és pakisztáni állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A járőrök a járművezetőt, bűntársát, valamint az utasokat elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A két román férfivel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Fotó: Rendőrség

police.hu

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: