Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA hírportál

Nem elég a forróság, még sivatagi por is érkezik Afrika felől

A következő napokban is forróságra lehet számítani. Emellett a magasban a Szaharából sivatagi por is érkezik az ország térségébe, amely le is ülepszik a tárgyakra “finom, fátyolos bevonat formájában” – hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a Facebook-oldalán.

Török László meteorológus videójában elmondta: a következő egy-két napban még melegebb levegő érkezik az ország felé, ezzel érkezik a sivatagi por is. Egy hullámzó frontrendszernek köszönhetően aztán a hétvégére több fokkal felfrissül az idő.
 

Kifejtette: Szerdán is sok lesz a napsütés, csak időnként élénkül meg a légmozgás. Legfeljebb az Északi-középhegység térségében lehet egy-egy zápor. A nappali maximumok 33 és 38 fok között alakulnak.
Az ország nagy tavalyinál a partokon is meleg lesz a levegő, a víz hőmérséklete általában 25 fok körüli lesz.

 

Csütörtökön sem várható lényeges változás, de még melegebb lesz, már 39 fok is lehet.
Pénteken megérkezik a hideg levegő első hulláma, és az ország északi, északnyugati részén már 30 fok alatti csúcshőmérséklet várható.
 

A folytatásban is hűvösebb levegő érkezik az országba, így a hétvégén már országszerte felfrissül a levegő, megszűnik a forróság. Általában 30 fok körüli maximumok várhatók és az éjszakák is viszonylag hűvösebbek lesznek.

 

A jövő héten visszatér a kánikula, de várhatóan nem lesz olyan meleg, mint most – ismertette a meteorológus.

 

 

MTI

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: