Beküldött fotó

0.017-el nyertünk Csehországban!

A cseh sosnovai pályán zajlott az FIA CEZ Kupa rallycross viadala 2021.06.26-27-én, ahol a Supercar kategóriában magyar győzelem született.

Beszélgetés Luigival a verseny után

 Miként is alakult a versenyhétvégéd?
– A döntőben tudatosan helyezkedtem a rajtnál mivel teljesen egyértelmű, hogy mindenki szűkön próbál majd menni, mert hogy ez mindig így van. A hátsó sorból az, hogy te úgy előre menjél, hogy bal oldalt szűken el tudjál fordulni szerintem lehetetlen küldetés, mert ott sosincs hely. Egy megoldás van, nagyon gyorsan kívülről körbeautózni a többieket. Én az utolsó sorból rajtoltam a döntőben. Az elődöntőben eltört a kormánymű, ezért annyira lassan tudtam menni, hogy többen megelőztek, pedig az első helyen voltam. Épp hogy a döntőbe jutó helyre kvalifikáltam magam, de szerencsére sikerült kivitelezni a tervünket és egy jól sikerült start után megnyertem a döntőt. Viszont ez sem volt egyszerű menet, mert szétrobbant a turbó és „szívómotorral” teljesítettem a célig a versenyt, amit 17 ezredes különbséggel nyertem meg a második helyezett előtt.

Beküldött fotó

A negyedik CEZ futamodat teljesítetted, és jelenleg vezeted a Supercar kategóriában a bajnokságot. Milyen érzés ez?
– Ez egy nagyon jó dolog igazából. Bármilyen bajnokságot jó vezetni. Bármilyen táblázatnak az elején látod a nevedet az önmagában nagyon király.

 

Legközelebb hol és mivel láthatunk versenyezni?
– Most elég sok szünet van, vannak még tervben beugrós versenyek, de lehet a következő Rallycross EB-n láthattok Höljesben ahol nemrégiben teszteltem is.

Sajnos Sosnova végleg bezárja kapuit, ugyanis szupermarket lesz a helyén, így különösen értékes a számomra ez a győzelem hisz mi lettünk az utolsó Supercar győztesek ezen a pályán.

 

 

– Hajósi Miklós –

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: