Igazi nagybetűs Rallyn vettünk részt!

12 gyorsasági szakasz várt Nagy Matyira és a testvérére a Salgó ralin, ahol sikeresen célba is értek.

  1. Mecsek Rally – 2021.06.24-26.
    Nagy Mátyás – Nagy Tamás
    Horváth Rallye ASE
    Mitsubishi Lancer EVO X RC2

 

Beszélgetés a pilótával a nagyszerű verseny után.

Miként is értékeled a versenyt ahol a lassítókkal is meggyűlt a bajotok, sporttársakat is kerülgettetek a szakaszokon?
– Nagyon jó kis versenyen vagyunk túl, igen a lassító érintést szigorúbban szankcionálják, hozzá kell szoknunk, hogy nem szabad hozzáérni. 25 évig gyakoroltuk hogyan kell gyorsabban átmenni a lassítón, most ezen egy kicsit finomítani kell.

Igen ezen a versenyen kicsit többen estek be, mint ahogy szoktak és barátkoznunk kell, hogy a mi kategóriánkat a Rallye 4-es kategória után sorolják.

A gyorsok végén lévő villáminterjúkban nyilatkoztad, hogy jó a kocsi és jól érzitek magatokat. Erre vártál régóta ugye?
– Igen, végre elkészült százszázalékosan az autónk és nagyon jó tapadást sikerült elérni a hétvégén és felszabadultan tudtunk versenyezni.

Az 54. Mecsek ralin csak 10 gyorsasági szakaszt kellett teljesítenetek. Ezek a pályák mivel voltak másabbak, mint a Salgó pályái? Hogy  éreztétek magatokat rajta?
– Az egyesületünknek hazai versenynek számít a Mecsek Rallye ezért komolyan vettük a felkészülést és nagyon vártuk a megmérettetést. Teljesen más pályák vártak Pécsen. Szűk, technikás, változó ritmusú pályák jellemzik a mecseki gyorsaságikat, ráadásul eső, pára, sötét nehezítette a versenyzést. Igazi nagybetűs Rallyn vehettünk részt, nagyon boldogok vagyunk a jó a szereplésünkért.

 

Legközelebb hol is láthatnak a szurkolóitok, milyen versenyen?
– Székesfehérvár-Veszprém Rallye várja a csapatunkat. Reméljük nem lesz 40 fok és elég lesz a murvával és a porral megküzdenünk.

 

Fotó: Hajóka SportFotó

– Hajósi Miklós –

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: