Jászberényi és szolnoki sportolók a Tehetségtámogató Sport pályázat győztesei között!

Hetvenhét tehetséges fiatal sportolót, összesen 25 millió forint értékben díjazott a MOL Alapítvány idén. Jász-Nagykun-Szolnok megyéből Szőcs Mónika Nikolett jászebrényi gyorskorcsolyás, Kovács Eszter a Szolnoki Sportcentrum evezőse és Gáspár Benett gokartversenyző nyerte el a támogatást.

A Sport 2021 nyertesei között van többek között a magyar gyorsasági motorversenyzésben 2020-ban az év utánpótlás versenyzőjének választott Görbe Soma, a világ legfiatalabb női nemzetközi sakkmestere Gaál Zsóka, a Tokiói Olimpián Magyarországot képviselő Kovács Zsófia tornász, Tóth Lili Anna akadályfutó, Németh Nándor úszó és Özbas Szofi dzsudoka is. A MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázata elsősorban azoknak az általános- vagy középiskolás diákoknak nyújt anyagi segítséget, akik tehetséges sportolók, és országos vagy nemzetközi versenyen is jó eredményeket értek el. Az útiköltségtérítésre, eszközvásárlásra vagy egyéb sportoláshoz köthető költségekre igénybe vehető támogatás a fiataloknak megfelelő hátteret jelent a további felkészüléshez, versenyzéshez.  

Mint Vidék.MA hírportálunk megtudta, a MOL Alapítvány a 2020 végén végzett felmérésére és a sportszövetségekkel folytatott konzultációk tapasztalataira alapozva a MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázatot idén fiatalabb jelentkezőkre optimalizálva hirdette meg, ezzel is elkötelezve magát a korai tehetséggondozás mellett. A márciusban meghirdetett pályázatra a 10-16 évesek kategóriájában 414 pályázat érkezett be, ebből 67 pályázatot támogat az alapítvány – köztük egy versenyzőpárost –, összesen 20 millió forint értékben. A 16 éven felülieknek szóló Sport Klasszis kategóriában tíz fő kérelmét díjazták összesen 5 millió forint értékben. Így idén összesen 25 millió forintos támogatást nyújt az alapítvány a kiemelkedő teljesítményű fiatal sportolóknak.

Hirdetés*

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a MOL Tehetségtámogató Sport pályázat győztesei: Szőcs Mónika Nikolett jászebrényi gyorskorcsolyás, Kovács Eszter a Szolnoki Sportcentrum evezőse és Gáspár Benett gokartversenyző.

A 16 éves Szőcs Mónika  görkorcsolyával kezdte a pályafutását, majd aktív résztvevője lett a shorttrack-nek. A sikerek arra ösztönözték, hogy a gyorskorcsolya sportágban sportoljon tovább. 2017-2018 évben Alpok Adria Kupasorozat győztese. 2018-2019 szezonban Országos junior bajnokságok győztese. Hazai és nemzetközi versenyek fontos szereplője.

Kitartásának és maximálitásának köszönhetően jutott el idáig. 2017 és 2018 évben megkapta Magyarország jó tanuló-, jó sportolója díjat, amelyet személyesen vehetett át Szabó Tünde sportért felelős államtitkár asszonytól. Héraklész válogatott tag, mely a kimagasló teljesítményű junior korú sportolókat fogja össze az egyesületi versenyzők közül. Tervei, céljai a pályázati időszakban: az Országos Korosztályos Bajnokságon az 1.helyezés megszerzése, a Danubia Kupasorozaton kvalifikálni magát az Európa Kupára, az Európa Kupán a dobogó elnyerése. Távlati nagy célja a 2026-ban megrendezésre kerülő olimpiára való kijutás. A támogatásból lábra öntött verseny gyorskorcsolya cipőt szeretne vásárolni.

Az ugyancsak 16 éves Kovács Eszter az evezést 10 éves korában kezdte el. Az első év rutintalansága után, a következő évtől a napi edzéseken való részvételnek beérett a gyümölcse. Minden elkövetkezendő versenyt a dobogón zárt. A további korcsoportba kerülve, kezdtek megnyílni kisebb nemzetközi versenyek is, ahol szintén minden esetben dobogós helyezést ért el. A felfelé ívelő karrierje a kitartó, napi kétszeri edzésnek és szorgalomnak köszönhető. Elsődleges célja a pályázati időszakban – a magyar válogatottság elérése, amely kaput nyitna az Olimpiai Reménységek Versenyére. Mivel az evezés is kezd egy technikai sporttá válni, így elengedhetetlen egy felső kategóriás lapát beszerzése, amire a támogatást szeretné fordítani.

A 11 éves Gáspár Benett általános sportiskolai tanuló, jelenleg a KidiX Fernando Alonso Kart versenyzője. Hétévesen ismerkedett meg a gokart sport világával és már az első évben megnyerte a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Mikro Max amatőr kategóriáját (Mikro Max kategória 12 korig). Kitűnő tanulmányait és eredményeit sportiskolája díjjal jutalmazta. 2018-ban a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Magyar Bajnoki Mikro Max kategória II. helyezettje, már nem az amatőr, hanem a licenszes versenyzők között. Kiemelkedő nemzetközi eredményéért Szolnok Város díját vehette át. 2020-ban a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Év Gokart versenyzője cím birtokosa. 23 versenyen indult, melyből 20 alkalommal állt a dobogó legfelső fokán. A támogatásból versenyek utazási költségét szeretné finanszírozni.

„A koronavírus nem kímélte a sport világát és a sportolókat sem: a járvány megnehezítette a versenyek előkészítését és a tehetségek felkészülését is. Az elmúlt időszak komoly akaraterőt és rugalmasságot igényelt a sportolóktól, és ezt mindenképpen díjaznunk kell, de az elismerés nem csak a járvány alatti  kitartásuknak szól. A MOL mindig is kiemelt figyelmet fordított a tehetségekre: Alapítványunk pályázati programjain keresztül eddig is évente 100 millió forintot fordított a fiatal sportolók, a művészek, a pedagógusok és a gyermekegészségügy támogatására. Ez a hagyomány a MOL-Új Európa Alapítvány elindulásával tovább erősödik: olyan széleskörű és átfogó támogatási rendszert hozunk létre, amellyel a korábbinál is nagyobb szerepet tudunk vállalni  a közérdekű feladatok ellátásában” – mondta el Szollár Domokos, a MOL-csoport kabinetfőnöke, a MOL Alapítvány kurátora.

 

A támogatottak 35%-a budapesti, 65%-a vidéki sportegyesületnél sportol és 42 különböző sportágat képviselnek. A nyertes pályázók több mint egynegyede a 10-14 éves korosztályból kerül ki. A nyertesek a támogatást előfinanszírozásként kapják meg, és a 2021-22-es nyári- és téli versenyszezonban használhatják azt fel.

 

A Sport 2021 nyertesei között találjuk többek között a világ legfiatalabb női nemzetközi sakkmesterét, Gaál Zsókát, Görbe Somát, akit a magyar gyorsasági motorversenyzés sportágában 2020-ban az év utánpótlás versenyzőjének választott a Magyar Motorosport Szövetség. A 16-23 év közöttiek Klasszis kategóriájában beérkezett 46 pályázó közül a kuratórium 10 főt tudott támogatni az atlétika, cselgáncs, kajak,  öttusa, falmászás, szertorna, triatlon és vívás sportágakban összesen 5 millió forinttal. Ezek közül a sportolók közül többen hazánkat is képviselik majd a Tokiói Olimpián. Az olimpiai játékokon Kovács Zsófia tornász – aki összesen négy szeren versenyez -, Tóth Lili Anna akadályfutó, Németh Nándor úszó és Özbas Szofi dzsudoka – aki júniusban  felnőtt világbajnokságon elért helyezésével kvalifikálta magát az ötkarikás játékokra – is részt vesz.

 

A pályázatok három körös elbíráláson mentek keresztül, a végső döntést a MOL Alapítvány kuratóriuma hozta meg egy szakértői zsűri segítségével. A pályázatra bármilyen sportág versenyzői nevezhettek, amennyiben magyarországi sportegyesületnél leigazolt versenyzők, és országos vagy nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményeket értek el.

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: