Forrás: Jakab Péter közösségi oldala

Orbánéknak 10 év kormányzás után jutott eszébe hogy az ember annyira értékes, hogy inkább eltörölnék az szja-t!

Az ellenzéki pártokat agyonbüntető és ellehetetlenítő Orbán-szolga felébredt az évtizedes álmából, és ráébredt, hogy a magyar emberek túl vannak adóztatva. Ez a félelmetesen szánalmas fideszes pártkatona, Domokos László, ÁSZ-elnök dilettáns közgazdászként légből kapott ötlettel lepte meg az arra már cseppet sem fogékony nagyérdeműt.

Éppen egy évvel a választások előtt eszébe jutott egy bődületes igazságtalanság, miszerint „az ember annyira értékes, hogy egyáltalán nem kellene adóztatni, azaz büntetni azért, mert dolgozik”. Feltételezzük, hogy ez a meglepően humánus mondatot is csak a választási Rogán-Habony-féle kampányguruk lapátolták bele az ÁSZ-elnök szájába. A Fidesznek több mint 10 év alatt nem sikerült csökkenteni a munkavállalókra és családtagjaikra vonatkozó terheket. Itt van például a „szegények adója”, a minden terméket sújtó áfa, ami égen-földön nálunk, Magyarországon a legmagasabb a maga 27 százalékával. Mivel azonban Domokos elvtárs arra nem tett javaslatot, hogy mivel ellentételezné a költségvetésben kieső szja-bevételt, ezért mi segítünk neki: el fogjuk kobozni, és a világ végéről is haza fogjuk hozni a korrupciós, illetve egyéb bűncselekményekből származó ezermilliárdos vagyonokat.

A Jobbik, mint szociálisan érzékeny néppárt, már régóta szorgalmazza a minimálbér és az alacsony jövedelmek adómentességét, a kkv-vállakózók adó- és járulékterheinek a csökkentését, illetve egy átfogó és általános áfa-csökkentést, valamint bővíteni kell a családi kedvezmények körét, hogy azokat minden magyar család igénybe vehesse. Régóta mondjuk, hogy az elmúlt időszakban indokolatlan módon és irreális mértékben gazdagodó vállalkozókat a kormányra kerülésünk után át fogjuk világítani, és az elmúlt időszakban keletkezett vagyongyarapodást luxusadó alá vetjük.

Az állami megrendelésekben utazó oligarchákra kirótt Mészáros-adó mértéke eltérő kulcsokkal bírna:

100 millió forint adóalapig 20 százalékot,

100 millió forinttól 500 millió forint adóalapig 25 százalékot,

500 millió forint adóalap felett 30 százalékot jelentene.

Az Orbán-rezsim építése, a magyar demokrácia ellen elkövetett bűnök, a magyar jogállamiság leépítése, a rezsim jogsértéseiben való aktív részvétel miatt, valamint a magyar ellenzéket ellehetetlenítő Orbán-csicskákra azonban teljesen más eljárások várnak majd, Domokos elvtárs.

 

 

Fizessenek meg a tolvajok, végre éljenek jól a magyarok!

– tudatta a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a magyar néppárt sajtóközleményében.

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: