Vadveszélyre figyelmeztető tábla. Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA hírportál

Vigyázat, szarvasveszély az utakon!

Augusztus végétől október közepéig a szarvasbőgés időszakában az országutakon, különösen az erdős, ligetes szakaszokon fokozottan számítani kell a gímszarvasok megjelenésére, melyre rendszerint vadveszélyt jelző tábla is figyelmeztet – hívta fel a figyelmet szerdán az Agrárminisztérium (AM).

 

A közlemény szerint szarvasbőgés a természetföldrajzi jellemzőktől, az ökológiai adottságoktól és az időjárástól függően először az ország déli és nyugati részein kezdődik, először Baranya, Somogy, Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében hallatják a bikák a hangjukat, és folyamatosan észak, észak-keleti irányba haladva általában a zempléni tájegység gímszarvasai zárják a sort. A bőgési időszakban a szarvasok izgatottabbak, jóval aktívabbak, veszélyérzetük csökken, ezért könnyen kiszaladhatnak a közútra.

A szarvasok élénkebben viselkednek, késő délutántól kora délelőttig aktivitásuk fokozódik. A hidegre forduló időjárás növeli a bőgés intenzitását, fő bőgésben a szarvasok egész nap mozgásban lehetnek.

Bőgő gímszarvas bika (Cervus elaphus) a szarvasbőgés idején a SEFAG Zrt. Barcsi Erdészetének területén 2020. szeptember 13-án. MTI/Kovács Attila

A szarvas elütése súlyos következményekkel járhat, nemcsak a vad sérülhet, hanem a jármű vezetője és utasai is. A viszonylag magas testfelépítésű szarvas a szélvédőbe csapódva az utastérbe juthat. A gázolás következtében a nagy erőhatás miatt annyira megsérülhet a karosszéria, hogy az autó akár totálkárosra is törhet – figyelmeztettek a közleményben.
 

Közölték, a vadgázolások elkerülése érdekében szürkülettől, illetve az erdős környezetben vezető utakon egyéb időben is, mérsékeljék a sebességet, így csökken a féktávolság. Ha pedig vadat látnak, akkor érdemes lassítani, mert a vad viselkedése kiszámíthatatlan, megugrására, gyors, hirtelen irányváltására bármikor számítani lehet, és arra is, hogy egyszerre több egyed is felbukkanhat – tették hozzá.
 

Ha mégis megtörténik a baleset, az elütött vadhoz nem szabad hozzányúlni, lehúzni az útról, mert ha még nem múlt ki, akkor az agancsával, rúgásával, vagy harapásával súlyos sérüléseket okozhat.
 

Baleset esetén hívni kell a 112-es segélyhívó számot és meg kell várni a rendőri intézkedést.
Az elpusztult vadat nem szabad a helyszínről elszállítani, az a helyileg illetékes vadászatra jogosult tulajdona, elvitele lopásnak minősül – áll az AM közleményében.

 

MTI

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: