Beküldött fotó

Elérkezett az igazi grillszezon!

Nem a nyár, az ős és a tavasz a grillezés igazi időszaka.

 

Talán nem tévedünk nagyot, amikor azt mondjuk, a legtöbbek elképzelése szerint az igazi grillszezont a nyári hónapok jelentik. Bármekkorát is tévedünk ezzel, grillezni valójában a legtöbb esetben nagyon jó, de különösen akkor, amikor ehhez megfelelő idő van, azaz tavasszal és ősszel. Mielőtt komolyabban felháborodnánk az előbbi kijelentésen, csak egy futó gondolatot szánjunk annak, amikor negyven fokban izzadva, a tűz mellett gubbasztva a szenet arrébb kell piszkálni, valamint a húsokat tizedjére is át kell fordítani. Arról nem is szólva, hogy ezzel az állításunkkal éppen most oldottuk meg a problémát, miszerint a nyárral együtt el kell búcsúznunk a grillezéstől. Erről szó sincs, még csak most jön az igazi szezon! Ehhez minden felszerelést megtalálunk az Alza jóvoltából, így már csak annyi maradt hátra, hogy az évszakok közötti hierarchiát tisztázzuk.

Hőségriadó

Kétségtelenül remek program a barátaink társaságában finom és hűsítő italokat szürcsölni, miközben az erre önként vállalkozó ételt készít a nyílt láng feletti rácson forgatott zöldségekből, húsokból. Na de őszintén, kinek esik jól a legnagyobb forróságban a tűz közelében ácsorogni? De ha ez kevés lenne a meggyőzéshez, akkor gondoljunk arra is, hogy nyáron mennyi hívatlan vendéggel akad dolgunk, gondolunk itt a szárnyas és lábakban bővelkedő látogatókra. Ősszel jóval kevesebb rovar kívánja meg a vacsoránkat, vagy éppen minket. A szúnyogmentes sütögetés szinte már egészen meggyőző,de ha még ez is kevés, akkor lássuk be, a nyári forróságban jóval nagyobb gondot kell arra fordítani, hogy az előkészített ételek ne romoljanak meg, különösen akkor, ha egy egész napos sütögetésről van szó.

Terülj, terülj!

Igaz,ami igaz, nyáron sem szenvedünk hiányt a finom falatokból, de ősszel kicsit nagyobb a választék zöldségek terén. Közel sem olyan ördögtől való dolog például ilyenkor szezonális gyümölcsöket grillezni, de akár a gesztenye sütését is be lehet venni a programba. Ha kicsit hűvösebbre fordul az idő, akkor se adjuk fel a grillezést, inkább számoljunk kicsit hosszabb sütési idővel, de akár választhatunk könnyen elkészülő típusokat is, ezzel is egyszerűsítve a helyzetünkön.

 

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: