Lajosmizsénél a piros jelzés, amelynek térségében sikerült egy újabb embercsempészt elfogni. Forrás: GoogleMaps

Kerítés ide vagy oda, itt fogták el az újabb külföldi embercsempészt

A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő rendőrök 2021. október 17-én 20 óra 45 perckor az M5-ös autópályán, Lajosmizse térségében megállítottak egy személygépkocsit, amit egy 52 éves szerb férfi vezetett.

A rendőrök a járműben még hét külföldi férfit találtak, akik afgán és török állampolgárnak vallották magukat, ám sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A gyanú szerint a sofőr a határsértőket át akarta vinni az országon, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít. A férfit előállítják, őrizetbe veszik, és kihallgatását követően előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Forrás: police.hu

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: