Videk.ma

Jászberény: Elkapták azt a trógert, aki védett fákat fúrt meg, hogy elpusztítsa őket

Múlt nyáron és most tavasszal is gyönyörű fákat rongált a 38 éves férfi

A tavalyi év nyarán ismeretlen megfúrta a Jászberény Szentkúti téren lévő 30 éves, védett juharlevelű platánfa törzsét és ismeretlen olajszármazékot öntött a lyukba. Ennek hatására a fa részben elhalt, de az önkormányzat munkatársainak rendszeres beavatkozásának köszönhetően sikerült megmenteni a teljes pusztulástól.

Idén tavasszal a platánfa környezetében lévő bálványfát is hasonló módszerrel megfúrták és a lyukba szintén ismeretlen anyagot öntöttek. A feljelentést követően a jászberényi nyomozók a személyi és tárgyi bizonyítékoknak köszönhetően azonosították a tettest.

A 38 éves helyi férfit július 2-án állították elő a rendőrkapitányságra, majd rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

Exit mobile version