Kezdőlap Kékfény Tiszaroff: Beférközött az idős férfi bizalmába, majd meglopta őt

Tiszaroff: Beférközött az idős férfi bizalmába, majd meglopta őt

527
0
REKLÁM

Megint visszatérnek az öregezős bűncselekmények?

Egy 81 éves, mozgásában korlátozott tiszaroffi férfi elmondta gondozójának, hogy 2025 tavaszán megismerkedett egy 32 éves helyi lakossal, aki többször meglátogatta otthonában. Július 28-án délelőtt azonban hívatlanul megjelent lakásán a férfi, és az időskorú melletti hűtőszekrényről  „Ez kell nekem!” kijelentés kíséretében ellopta 10 ezer forint értékű mobiltelefonját. Hiába tiltakozott az idős ember, a gyanúsított kiszaladt a házból. Korábban is járt már nála, akkor a beltéri egységet vitte magával.

A szépkorú gondozónője tette a bejelentést a galád cselekményekről. A karcagi rendőrök elfogták a férfit, kifosztás és lopás miatt gyanúsítottént kihallgatták. Állítja, hogy a sértett adta neki ingyen a telefont, amit aztán ő gyorsan eladott. Hihetetlen történetet adott elő a beltéri egységről is: rossz volt, ő csak jobbat és működőt akart vinni, de nem sikerült szerezni. Azt hiszi, már ki is dobta azóta a régi egységet.

A gyenge védekezés nem hatotta meg a rutinos bűnügyeseket:  őrizetbe vették a gyanúsítottat és kezdeményezték letartóztatását.

👉 Ne maradj le a legfontosabb hírekről!

Iratkozz fel, és hetente összefoglaljuk neked a legfontosabb eseményeket – röviden, érthetően.

Nem küldünk semmit feleslegese! Olvasd el privacy policy -nkat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

öt × 4 =