Kezdőlap Kékfény Két baleset történt ugyan úgy Szolnok megyében: Mindkét helyen a feje tetjén...

Két baleset történt ugyan úgy Szolnok megyében: Mindkét helyen a feje tetjén állt meg az autó

1735
0

Egymástól messze, de hasonló eredménnyel zárultak a balesetek

Első eset: Szolnok

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Szolnok belterületén 2022. augusztus 05-én, a délelőtti órákban.

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival, amikor haladása során egy útkereszteződéséhez érve nem adott elsőbbséget a tőle balról érkező személygépkocsinak, összeütköztek, mely következtében az  autó megperdült, és a tetejére borulva állt meg. A baleset következtében a felborult személygépkocsi vezetője – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérüléseket szenvedett.

A második eset: Kunszentmárton

A kunszentmártoni Rendőrkapitányság eljárást indított járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt egy tiszakürti lakos ellen. A 31 éves férfi, ugyanezen a napon 16 órakor Tiszakürt belterületén közlekedett az M44 számú autóút felé az általa vezetett személygépkocsival. Haladása során egy útkanyarulathoz érve a menetiránya szerinti bal oldali útárokba hajtott, majd egy útszéli akácfának ütközött, végül a gépkocsival a tetejére borulva állt meg. A baleset következtében a sofőr – elsődleges orvosi vélemény szerint – 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rendőri intézkedés során az alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért a férfi vezetői engedélyét elvették.

Előző cikkA tűzoltókon spórolna a kormány: Arra kérték őket, hogy spóroljanak a benzinnel, kevesebbet gyakorlatozzanak
Következő cikkKigyulladt egy garázs Karcagon, a Rába utcában

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét