Úgy néz ki, hogy egy ? akvárium? is kiégett
Kigyulladt egy elektromos elosztó péntek délelőtt Kunmadarason, egy Munkácsy Mihály utcai családi házban.
A bejelentést a tulajdonos egyik ismerőse tette, aki elmondta, hogy nincs senki az épületben.
Képek:
A karcagi és a tiszafüredi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, akik az egyik ablakon keresztül jutottak be az épületbe, ahol egy vízsugárral avatkoztak be. Az egységek ezután ventilátorral átszellőztették a házat.
Pár jó tanács, tipp a lánglovagoktól
Otthonunk biztonsága érdekében fontos, hogy kerüljük a túl sok elosztó, hosszabbító használatát, mert ezek a működésük során jelentős terhelést okoznak. Sérült szigetelésű, megtört vezetékű eszközök használata veszélyekkel jár. Ne hagyjunk konnektorba dugva olyan eszközöket – például hajvasaló, telefontöltő -, melyek nincsenek működésben, mert ezek így is terhelik a hálózatot. Az elektromos készülékek vezetékei ne legyenek összetekeredve, ne pakoljunk rájuk nehéz tárgyakat. A problémák megelőzése érdekében rendszeresen vizsgáltassuk át otthonunk elektromos hálózatát szakemberrel, hibák esetén pedig azonnal intézkedjünk a javításról.
Forrás Katasztrófavédelem