Kezdőlap Kékfény Törökszentmiklós: Észre sem vette, hogy ellopták a robogóját

Törökszentmiklós: Észre sem vette, hogy ellopták a robogóját

832
0

A sértett meglepődött, amikor a rendőrök azzal keresték fel, hogy egy órával korábban egy helyi férfi eltulajdonította a motorkerékpárját.

Középkorú férfi ment be egy törökszentmiklósi családi ház udvarára 2023. március 18-án 8 és 9 óra között.

A hívatlan embernek megtetszett a teraszon álló, lezáratlanul hagyott segédmotoros kerékpár, ezért azt eltulajdonította.

A 35 éves férfi a járművet a Teleki László út és Dobos út kereszteződésénél tolta, amikor rendőrökbe botlott. Kérdésükre nem tudta hitelt érdemlően igazolni a jármű tulajdonjogát. A férfi percekkel később azonban elmondta, hogy honnan vitte el a segédmotoros kerékpárt. Így alakult ki az a helyzet, amikor hamarabb derült fény a bűncselekmény elkövetésére, mint ahogy azt a sértett észlelte volna.

Az egyenruhások előállították a jogsértőt a helyi rendőrkapitányságra és lopás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták. Megállapítást nyert, hogy a terhelt korábban megvalósított vagyon elleni bűncselekmények miatt bűnügyi felügyelet hatálya alatt állt, azonban ennek szabályait megszegte. Gyanúsított kihallgatást követően a nyomozó hatóság a terhelt őrizetbe vételéről határozott és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására. A rendőrök a lefoglalt járművet a tulajdonosnak visszaadták.

Forrás és kép: Rendőrség

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét