Nehéz negyeddöntőre számíthat a ZTE ellen a címvédő Szolnok szerdán a Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupában.
A Tisza-partiak remek formában várják a hazai MK-mérkőzést, mivel a hétvégén a második helyen fejezték be a bajnoki alapszakaszt, mindössze egy ponttal lemaradva az éllovas Szombathelytől. A zalaiak ugyanakkor a szezon egyik kellemes meglepetését szolgáltatva negyedikek lettek az NB I tabelláján, a kuparutin ezzel együtt a Szolnok mellett szól, amely tavaly kilencedik aranyát gyűjtötte be az MK-ban.
A bajnok Falco is nagy feladat előtt áll, mivel az alapszakaszban harmadik Fehérvárt fogadja, amelynek a csarnokában szombaton 97-91-re kikapott.
Az NB I rájátszásáról lemaradt Atomerőmű a Kecskemét ellen próbálhatja meg feledtetni a fiaskót, a negyedik negyeddöntőt pedig a bajnoki alapszakaszban ötödik Sopron vívja az alsóházba került OSE ellen.
Az MK idei lebonyolítása annyiban változott, hogy már nem nyolcas döntő lesz, ugyanis a negyeddöntőket – amelyekre eddig a nyolcas döntő első napján került sor – a kupahét közepén rendezik meg a jobb helyezést elérő csapatok pályaválasztó jogával. A négy szerdai továbbjutó utazik majd a budapesti Tüskecsarnokban esedékes négyes döntőre, amelyre szombaton és vasárnap kerül sor.
A Zsíros Tibor kosárlabda Magyar Kupa menetrendje:
—————————————————-
szerda, negyeddöntők:
Szolnoki Olajbányász-Zalakerámia ZTE KK 18.00
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Arconic-Alba Fehérvár 18.00
Atomerőmű SE – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 18.00
Sopron KC – MVM-OSE Lions 19.00
szombat, elődöntők, Tüskecsarnok:
Sopron KC/MVM-OSE Lions – Szolnoki Olajbányász/Zalakerámia ZTE KK 17.00
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely/Arconic-Alba Fehérvár – Atomerőmű SE/Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 20.00
vasárnap, helyosztók, Tüskecsarnok:
bronzmérkőzés 17.00
döntő 20.00