Kezdőlap Kékfény Tiszabő: 3 méteres husánggal verte szét a térfigyelő kamerát

Tiszabő: 3 méteres husánggal verte szét a térfigyelő kamerát

3286
0

Azt mondta azért, mert „felvesznek mindent, amit csinálok”.

A megalapozott gyanú szerint egy helyi lakos 2023. május 2-án 0 óra 51 perckor Tiszabőn, a Béke utca és a Vásártér utca közötti oszlopra kihelyezett térfigyelő kamerára egy körülbelül 3 méter hosszú, 5 cm átmérőjű faággal legalább ötször ráütött, amitől a kamera üzemképtelenné vált. Annak ellenére, hogy a készülék megrongálódott, az még a cselekményről felvételt készített, ami alapján a helyi rendőrök személyismeretüknek köszönhetően azonosították a feltételezett elkövetőt, és 2023. május 8-án előállították a Kunhegyesi Rendőrőrse.

A gyanúsítottként kihallgatott 30 éves férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. Tettét azzal indokolta, hogy idegesítik a kihelyezett térfigyelő kamerák, mert „felvesznek mindent, amit csinálok”.

A rendőrök megállapították, hogy a Karcagi Rendőrkapitányság korábban a férfi körözését rendelte el meg nem fizetett szabálysértési, valamint helyszíni bírság miatt, ezért a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe átszállították.

A Karcagi Rendőrkapitányság garázdaság, valamint rongálás vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

Forrás: Rendőrség

Előző cikkElképesztő sztori! Gizikéről Mancikára váltottak a tiszaföldvári tűzoltók
Következő cikkRablás Karcagon: A vasútról hazafelé sétálva verte össze a lányt és rabolta ki

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét