Egy boltba igyekvő gyermeket, többszőr megütötte majd elvette a pénzét!
A bűncselekménnyel egy fiatalkorú helyi lakost gyanúsítanak a nyomozók, aki 1000 forintot vett el erőszakkal egy kiskorútól.
A Jászberényi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetése miatt folytat eljárást egy jászárokszállási lakos ellen.
A megalapozott gyanú szerint a fiatalkorú jogsértő 2023. május 30-án 17 óra 15 perc körül a város egyik parkjában megszólított egy boltba igyekvő kiskorú helyi lakost, akit előzetes szóváltás után ököllel bal arcfelén többször megütött. Ezt követően két kézzel megragadta a sértett nyakát és tőle pénzt követelt. A gyermek 1000 forintot adott át a gyanúsítottnak, aki később egy boltban azt elköltötte.
Bejelentést követően a jászsági nyomozók elfogták és előállították a fiatalkorút, majd gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozó hatóság a terhelt őrizetbe vételéről határozott és a későbbiekben előterjesztést tesznek letartóztatása indítványozására.
Forrás és kép: Rendőrség