Kezdőlap Jászsági hírek Jászsági Cobra 11: Üldözés, menekülés, drónos elkapás! Volt itt minden…

Jászsági Cobra 11: Üldözés, menekülés, drónos elkapás! Volt itt minden…

953
0

Ellopta, szirénázva üldözték, fának ütközött, elmenekült, a levegőből találtak rá. Röviden ennyi.

Egy jászapáti lakos tett bejelentést 2023. július 13-án délelőtt a Jászberényi Rendőrkapitányságon, és elmondta, hogy a háza elől ellopták 4 millió forint értékű autóját. Szerencsére a jármű rendelkezett műholdas nyomkövetővel, így a jászsági rendőrök a nyomába eredtek, és Jászfényszarunál érték utol. Az egyenruhások jelzésére a sofőr nem állt meg, egészen addig, míg Jászfelsőszentgyörgy területén egy fának ütközött. A vezető kipattant a kocsiból és elszaladt. Két utasát a rendőrök a helyszínen elfogták, majd a menekülő férfi keresésére indultak. A gépkocsi vezetőjét egy napraforgótábla közepén megbújva, hason fekve találták meg a rendőrök. Elfogták és előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra. Az már csak apró adalék, hogy sofőrnek nincsen jogosítványa.

A nyomozóknak nem volt ismeretlen az amerikai filmekben szereplő mozzanatokat megjelenítő autótolvaj. Júliusban egy jászladányi házból arany ékszereket lopott, egy másik ingatlanból az ott alvó sértettek mellől mobiltelefonokat, arany ékszereket tulajdonított el, valamint a konyhában talált indítókulcsot magához vette, és a ház előtt parkoló járművel távozott.

A 29 éves jászladányi férfit kifosztás bűntett és kétrendbeli lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Forrás és képek: Rendőrség

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét