Kezdőlap Kékfény Elképesztő bűntény Szolnokon: Egy szikével akarta megölni sógornőjét az asszony!

Elképesztő bűntény Szolnokon: Egy szikével akarta megölni sógornőjét az asszony!

388
0

A megtámadott szerencsére könnyű sérülést szenvedett, ám az elkövető az emberölés bűntett kísérletét valósította meg. Az asszony most őrizetben várja a bíróság döntését letartóztatásáról.

Egy 62 éves helyi nőt gyanúsít a rendőrség azzal a bűncselekménnyel, ami 2023. augusztus 30-án este történt Szolnokon. A megalapozott gyanú szerint az asszony a sógornőjéhez csengetett be, majd előzetes szóváltás nélkül egy 3 cm-es pengéjű szikével a felsőtestén háromszor megszúrta a rokonát, és közben megöléssel fenyegette.

A szúrások következtében a bántalmazott – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett. A bejelentést követően a rendőrök a helyszín közelében elfogták, majd előállították a támadót, és emberölés bűntett kísérlete miatt hallgatták ki. A nyomozók a bűncselekmény eszközét lefoglalták. A gyanúsítottat a nyomozó hatóság őrizetbe vette, és kezdeményezik letartóztatását.

Előző cikkHolnaptól Szolnok megyében is elstartol az új ügyeleti rendszer
Következő cikkKarcagon történt: 300.000 forint értékű dolgot akartak fizetés nélkül hazavinni a Tescoból a lányok…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét