Tiszaszőlős- Szolnok-Jászladány és még ki tudja merre jutottak el egy nap alatt a kilométerhiányos tolvajok
Egy helyi férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2024. március 18-ára virradóra Tiszaszőlősről elvitt egy ház előtt parkoló személykocsit. Azzal egészen Szolnokig hajtott, majd a járművet a Zagyva-híd aluljárójában hagyta. Nem sokáig bírta gyalog, a városban is elkötött egy kocsit, amiben benne maradt az indítókulcs. Jászladányba ment vele, ahol felkereste egyik barátját. Megkérte, hogy vigye haza, és a továbbiakban ő vezessen. Útközben azonban egy földes úton elakadtak, és a kocsit is otthagyva gyalog mentek hazáig.
Így folytatódott a másnap a “lázas” utazgatás után
A helyi rendőrök március 18-án reggel a tiszaszőlősi férfi lakásán kezdték a szolgálatot, elfogták a két férfit, és előállították őket a Tiszafüredi Rendőrkapitányságra. A nyomozók megállapították, hogy a kocsikat elkötő 21 éves fiatalembert a Tiszafüredi Járásbíróság eltiltotta a vezetéstől, ezért őt kétrendbeli jármű önkényes elvétele bűntettének, és kétrendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
A 30 éves barátját szintén eltiltották, őt járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség gyanúja miatt hallgatták ki. Elmondása szerint nem tudta, hogy olyan kocsit vezet, ami nem épp legális formában került ismerőséhez.
A nyomozó hatóság a 21 éves gyanúsítottat őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatását.