Kedd délelőtt sikerült teljesen eloltani azt a tüzet, amely még múlt hét csütörtök délután lobbant fel Szolnokon, egy Kőrösi úti hulladéklerakóban.
A telephely udvarán mintegy ezerötszáz bála, megközelítőleg ezer tonnányi papírhulladék kapott lángra. A tűz átterjedt egy közelben álló bálázógépre, illetve a szomszédos napraforgótáblát is veszélyeztette.
Összesen negyvennyolc tűzoltó vett részt az oltásban tizenhárom gépjárművel, a megyeszékhelyiek mellett a jászberényi, kunszentmártoni, mezőtúri és ceglédi hivatásos tűzoltók is részt vettek a munkálatokban. A beavatkozás során a nagy füst miatt korlátozni kellett a közeli vasútvonal forgalmát is annak leállításával, majd később sebességkorlátozással.
Forrás: Katasztrófavédelem