120 embert kellett kimenteni a veszélyhelyzet miatt Túrkevén a Strandfürdő területéről.
A mai napon a túrkevei strand területén egy baleset történt, aminek következtében egy úgynevezett klórgáz fejlődött, aminek okán kénytelen volt a strand vezetése a katasztrófavédelem intézkedésére kiüríteni a strand és a kemping területét.
120 embert kellett átterelni biztonságos helyre, de pont azért, hogy ne történhessen semmilyen baleset. – írja Facebook bejegyzésében a település polgármestere Sallai Róbert Benedek.

A településvezető azt is írta, hogy szerinte a gáz többeket veszélyeztetett, de jelen ismereteim szerint nincs súlyos sérült.
A polgármester szerint minden beavatkozó egység profin és szakszerűen dolgozott és úgy tűnik a riadalom és felforduláson kívül semmilyen más probléma nem keletkezett. Egyúttal megköszöni minden beavatkozó hatóságnak a gyors munkát.
A strand marad zárva
A túrkevei strandra igyekvő vendégek a mai napon zárt kapukat találnak, mert be kellett zárni a strandot a baleset miatt.






