Megújul a Karcagi Szakképzési Centrum Mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium, Technikum és Kollégium épülete – jelentette be Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építészeti államtitkára és Nyul Zoltán, a minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára szerdán, Mezőtúr Város Önkormányzatának képviselőtestületi ülésén, ahol bemutatták a terveket is.
Szükség van a gimnázium épületének felújítására, a vakolatomlás is mutatta, hogy milyen problémák vannak – mondta Lánszki Regő, utalva arra, hogy a gimnázium homlokzatának vakolata leomlott 2024 októberében.
Nyul Zoltán a beruházás céljának nevezte a meglévő épület teljeskörű felújítását, hogy korszerű, energiahatékony és biztonságos környezet jöjjön létre, amely megfelel a mai oktatási és kollégiumi igényeknek. Hozzátette: a diákok a helyi, korábban főiskolaként működő épületben kezdték meg a tanévet.

Beszámolt arról is, hogy a beruházást szétszedték megfelelő kiviteli tervvel rendelkező és azzal nem rendelkező részekre.
Az első rész a gimnázium épületére vonatkozik, amely magában foglalja homlokzat és tetőszerkezet korszerűsítését, nyílászárócserét, hőszigetelést. Továbbá a tantermek, a szaktantermek, közösségi terek, folyosók felújítását, illetve a kollégiumi férőhelyek komfortfokozatának javítását.
A projekt része korszerű energetikai rendszerek telepítése, amelyek az üzemeltetést hosszú távon fenntarthatóvá teszik. Emellett teljesen kicserélik gépészeti, elektromos és informatikai rendszert, és akadálymentesítés is része a projektnek
– részletezte.
Elmondta, hogy augusztus 6-án indult a feltételes tárgyalásos közbeszerzési eljárás, a szeptember 9-iki határidőig tizennégyen jelentkeztek, a hiánypótlás folyamatban van, ennek határideje szeptember 29. Ezt követi az ajánlattételi szakasz. A nyertes ajánlat ismeretében a forráskérés, majd a munkaterület átadása következik 2026. első negyedévében. Ennek a beruházási résznek a becsült összege nettó 1,2 milliárd forint. A tervek szerint 2027 ősszel készül el a beruházás ezen része, „igazi ékköve lesz az oktatásnak, igazi ékköve lesz Mezőtúr városának„- fogalmazott.
A beruházás másik részében a szakképzés infrastrukturális feltételeit fejlesztik, hogy a tanulók gyakorlati oktatása korszerű, technológiailag jól felszerelt környezetben történjen. Megújul a tanműhely és sportolási, közösségi teret hoznak létre az intézmény részeként. A forrás rendelkezésre áll, a nyertes ajánlattevő a Dekon Tervező és Fővállalkozó Kft.
A tervfelülvizsgálat után az építési engedély és a kiviteli tervek birtokában 2026. első negyedévében indul meg a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárás. A tervek szerint a beruházás ezen részének becsült költsége 1,3-1,5 milliárd forint és körülbelül egy évig tart majd a kivitelezés.
Nyul Zoltán beszélt Tiszazug aktív turisztikai fejlesztéséről is. A beruházás céljának nevezte Mezőtúr, Cibakháza, Nagyrév, Tiszainoka, Kunszentmárton, Szelevény, Túrkeve települések érintettségével hálózatos turisztikai fejlesztések megvalósítását TOP Plusz finanszírozással. A projektben érintett területek a Tisza, a Körös folyó és a Hortobágy-Berettyó főcsatorna mentén helyezkednek el. A tervezési program októberben rendelkezésre fog állni – mondta.






