Komoly mennyiségű készpénzt és még nyugdíjas utalványt is találtak a tolvajnál
Szeptemberben a jászapáti és a jászberényi piacról is pénztárcalopást jelentettek be. Az utolsó ilyen hívás szeptember 27-én érkezett Jászberényből, amikor az áldozat oldaltáskájából emelték ki a tárcáját, benne okiratokkal, bankkártyával, nyugdíjas-élelmiszerutalvánnyal és 150 000 forinttal. A helyi egyenruhások rövid időn belül egy személyautó szolnoki sofőrjével és nő utasával szemben intézkedtek.
A ruházat- és a járműátvizsgálás során több mint félmillió forintot, nyugdíjasszelvényeket és a sértett nevére kiállított bankkártyát és okiratokat találtak. Előállították a párost a rendőrkapitányságra, majd négyrendbeli lopás miatt hallgatták ki őket.


A zsebtolvajlásokat elkövető 47 éves madarasi nő hasonló bűncselekmények miatt többévnyi börtönbüntetését töltötte, melyből augusztusban szabadult. A nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Sofőrjével szemben szabadlábon hagyása mellett folyik az eljárás.