Egy 24 éves nő két egymást követő éjszaka alatt három embert is kifosztott a karcagi vasútállomáson, miközben azok aludtak. A rendőrök gyorsan azonosították és elfogták a sorozatban fosztogató nőt, aki ellen több más bűncselekmény miatt is folyamatban van eljárás.
A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított kifosztás bűntette miatt egy 24 éves nő ellen, aki augusztus 13-ára virradóra a karcagi vasútállomás várótermében követte el első bűncselekményét. A gyanú szerint egy babakocsi mellett elszundító nő táskáját lopta el a babakocsi tárolórészéből, amelyben mobiltelefon, vércukormérő, tesztcsíkok és személyes iratok voltak.

A nő másnap éjjel ismét megjelent a pályaudvaron, ahol ezúttal egy padon alvó ember feje alól emelte ki a hátizsákját. A csomagot a mosdóban átkutatta, elvett belőle 65 ezer forintot és egy parfümöt, majd a hátizsákot – benne a személyes iratokkal – hátrahagyta.
Ugyanezen a hajnalon egy másik, szintén a padon alvó férfit is megkárosított: övtáskájából elvitte a pénztárcáját, amelyben 21 ezer forint volt, és még a nadrágzsebéből is kivett 800 forintot.






