Már így sem olcsó a magyar konyhákban közkedvelt olaj, de a mostani ár csak a kezdet
Az Országos kereskedelmi Szövetség (OKSZ) álláspontja szerint a hulladékgazdálkodási termékdíjak (EPR- díjak) emelését végső soron a vásárlókkal fizettetik meg. Ez több alapélelmiszer drágulásához is vezet
Drágul az étolaj
Az OKSZ közleménye szerint az élelmiszertermelők- és feldolgozók folyamatos költségnövekedése okozza azt, hogy az árrésstop ellenére növekednek az élelmiszerárak. Ezt a folyamatot gyorsítja most fel a hulladékgazdálkodási termékdíjak múlt heti emelése.
A mostani díjemelés leginkább az üveges csomagolású termékeket és az étolajokat érinti. Mivel az így megnövekedett költségek részei a beszerzési árnak, a dráguláson nem segít az árréstop sem, az emelés pedig végül a vásárlókon csattan – mondta el Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára.
Jól érzékelteti a problémát az étolajnál most bekövetkező díjemelés” – mond egy példát Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára. A legolcsóbb, az Árfigyelő szerint 700-750 forintos étolajoknál a 72 százalékos EPR-díj emelés 25-30 forint többletköltséget jelent. Mivel az EPR díj termékre vetített értéke része a beszerzési árnak, a költségnövekedés minden egyes potenciális beszállítónál bekövetkezik. Emiatt a kiskereskedelem nem lesz képes visszaverni a beszállítók ebből fakadó áremelési igényeit, így az emelés végül a vásárlókon csattan, hiába beszélünk árrésstopos termékről.